2010. május 25., kedd

Elfogadás

Ezt gyakorlom, nap, mint nap. Nagyon nehéz, nehezebb, mint gondolnánk. Jórégen eldöntöttem, hogy nem fogok utálkozni. Mégha nem is szimpatikus valaki, mégha nagyon meg is bántott. Egyszerűen nem utálhatom. Szeretnem kell. Csak ez az egyetlen módja a megszabadulásnak. Feltétlenül, szerettel tekinteni mindenre. Mindenkire!!! Még a gyilkosokra is, még a büdös koszosakra is, még a rosszindulattól megszálltakra is. Nehéz, nagyon nehéz.
Ha utálok valamit, vagy valakit, az engem mérgez. Legyen az akár a helyzet, amiben benne vagyok.
Ma a kasszánál várakoztam. Mennem kellett volna, de persze előttem szöszmötöltek hosszú percekig. Ismerős? Már épp pattant volna valami. Valami torkom felé zúduló, majd agyamba toluló egyre csak növekedő ideg. Elkaptam még a torkom előtt, és megfogtam. Jól megnéztem magamnak. Elbeszélgettünk. Végülis időm éppen volt rá.
Ő:-Mi az, nem vagy ideges?
Én:- De, az előbb még az voltam. De elmúlt. Megnéztelek helyette.
Ő:-De menned kéne te is tudod, annyi a tennivalód még, azt sem tudják hol vagy ilyen sokáig, a mobilodat is otthonhagytad a töltőn, senki nem tud elérni.
Én: -Igen, ebben igazad van. De tudod gondolkoztam. Ha engedlek tovább, kitöltesz minden gondolatot a fejemben, és akkor nem lesz hely a többinek.A méreg mindenhol szétterül és beteggé tesz. Rájöttem, hogy örülnöm kellene a pár percnek, amit csendben eltölthetek magammal.A férjem otthon van a gyermekemmel, biztonságban. Nem hiányzom nekik, pontosan tudják hova mentem, és azt is, hogy csúcsforgalom van. Vagyis nem keveredek egykönnyen haza. Most, hogy kivettelek magamból, már érzek is. Érzem, hogy velük minden renden van, és még azt is érzem, tudom, hogy rólam ugyanezt gondolják. De különben is. Én kérdezek.
-Hé Te! Hol hol vagy? Hova tűntél?-De válasz már nem érkezett. Ő, az egóm türelmetlen része azáltal, hogy felismertem, már nem volt sehol. Megszűnt létezni.
Pár perc múlva fizettem, és kis csomagot lengetve, ragyogó napsütésben szálltam be az autómba. 4o percre dugóba keveredtem.
Bekapcsoltam a CD lejátszót, és feltekertem a hangerőt. Énekeltem egészen hazáig.
Otthon persze minden rendben volt. Vacsorát készítettem mindenkinek, játszottunk, ezernél is több mi ez? kérdésre válaszoltam, elpakoltam, elmosogattam, fürdettem, altattam...
Pár perccel később áhítatattal vágyakoztam vissza a kasszánál ácsorgás meghitt csöndjébe :D
"A dolgok sem nem jók, sem nem rosszak, csak a mi gondolataink teszik őket azzá"
Tehát megkönnyítjük az életünket, ha elfogadunk. Még azt is, hogy képtelenek vagyunk elfogadni mindent:)

10 megjegyzés:

Nellianyu írta...

én igyekszem senkit nem utálni, de nem tudok mindenkit szeretni. Nekem sajnos nem megy. Pedig hiszem, hogy megéri jónak lenni és igyekszem is, amikor csak tudok, de mindenkit szeretni, azt nem tudok...

Globetrotter írta...

Ujabb szenzacios iromany :))

Magdalena írta...

Szerintem nem kell mindenkit szeretni, de utálatra pazarolni az energiánkat tényleg a legnagyobb butaság.

LiliNortianyu írta...

Majd hasonló helyzetben felidézem ezt a posztot.Azt nem hinném,hogy mindenkit tudnék szeretni,de rettenetesen rosszul viselem a várakozást.ilyenkor jól jöhetnek a gondolataid.

Great írta...

tulajdonkeppen a "mindenkit szeretni"-na az egyetemes szeretet ertem, ami nem valogat. elobb utobb eljutunk ide. ugyanonnan jottunk ugyanabbol teremtodtunk es ugyanoda megyunk vissza. ugyhogy rettenetesen nehez elfogadni, de valoban egyek vagyunk. es ezzel a tudattal talan egy lepest teszunk az elfogadas altal, a szeretet fele. mindenfele kulonosebb ok nelkul szeretni mindent es mindenkit...

Davidanyu írta...

Az elfogadás a világ egyik legnehezebb dolga. Az emberekre kivetítve nekem sem megy. Nem tudok mindenkit szeretni, nem is próbálom. Inkább igyekszem senkit nem utálni.
Más tekintetben pedig az a lényeg, hogy az elfogadás ne jelentsen beletörődést.
A mindennapos idegörlő dolgok felett egyszerűen át kell siklani, mert mérgező apróságok valóban. Én luxusnak tartom ilyesminek idegeskedni és erre pazarolni az időmet.

zsedely írta...

Kedves Hölgyem!

Ne haragudjon, hogy ismeretlenül zavarom, ígérem rövid leszek.

A mai nap kaptam egy megtisztelő díjat, - ez a Kreatív bolgger díj - amit tovább kell adnom, annak, akiknek én gondolom.

http://zsedelyart.blogspot.com/2010/05/dijat-kaptam_31.html

Az Ön írásai elgondolkodtatóak. Mivel sokszor megfogják képzeletem fonalát, ezért én úgy gondoltam, én Önnek adom tovább e díjat.

Remélem, a közeljövőben is olvashatom gondolatait. :)

Tisztelettel,
Zsedely

Great írta...

Kedves Zsédely!

azt hiszem, mivel én vagyok a hölgy, felajánlhatom, hogy tegeződjünk :)
köszönöm szépen a díjat, igazán megtisztelő.és nagyon örülök, hogy valakit gondolkozásra késztetnek a soraim... és bármikor szívesen látlak itt :)

Great

Lili írta...

Nagyon jó kis írás... Mikor arról írsz, hogy mindenkit szeretni kell és kiemeled, hogy a büdös koszosokat is, kicsit magamban felháborodtam, hogy akarsz így szeretni valakit, ha "lebüdöskoszosozod"... És a végén rájöttem, hogy az még az egoval történő párbeszéd előtti énednek a kiemelése volt... Gratula, hatásos, tetszik:))

Great írta...

Lili: udv itt, es koszi:)

jol latod. es megis, sokszor az ego elobujik. de igyekszem elkapni minel hamarabb...mert akkor eltunik hirtelen...