Öregedés

Egy biztos. Minden egyes szekundummal, kevesebb van valamiből. És ez az időnk. Tik-tak tik-tak, mintha egy nagy kozmikus verseny résztvevői lennénk. Hogy ki nyeri meg a versenyt? Kétségkívül csak azok, akik visszatalálnak a Forráshoz. Míg emberként élünk, lehetünk csak győztesek.
Tehát nem sok időnk van. Igaz, a versenyt egy pillanat töredéke alatt is megnyerhetjük. Szóval azért van esélyünk.
Mi az oka, hogy mégis oly kevesen érnek célba? Talán a céltalanság.
A célt megtalálni. Jó kis cél.

Nem akarok öreg lenni, és mégis sokáig akarok élni. Micsoda önzés, micsoda utópia.
De mégis. Mióta rongyosra néztem és olvastam a Twilight -Saga-t állandóan ez jár a fejemben. Sosem halni meg. Örökké élni, boldogan. Nem meghalni. De hát úgyis az jön a végén nem?
Vagy a halhatatlansághoz mégiscsak meg kell halni??????

Összességében boldog vagyok. Vagyis több, a boldog napjaim száma egy évben, mint a boldogtalan. Én már szerencsésnek mondhatom magam. De nekem ez nem elég. Mert minden elmúlik egyszer. Minden megszűnik. Látni fogom valószínű a szüleimet meghalni, és ahogy az idő megy, egyre csak rosszabbra fordulnak a dolgok. Öregedés, betegség, hiány, magány, meg még ki tudja mi.
Az ember képes éveket úgy leélni, hogy azt hiszi halhatatlan. Úgy éli a mindennapjait, hogy nem is gondol az elmúlásra. Micsoda könnyelműség. Mintha a legfontosabb az lenne, kire szavazunk, vagy hogy ki csap be, mennyi adót fizetünk be, vagy mennyit keresünk, utál e a főnökünk, megcsal e a férjük, meg ilyenek. Ezek most lényegesek persze, de ha belegondolok, a végén ezeknek már úgysem lesz semmi értelme.
Mégis az élet a lehető legnagyobb esély, amit egy lélek kaphat. Hogy megszűnjön a körforgás, hogy egyszer hazataláljunk...az öröklétbe.
Próbálok nem gondolni ilyenekre. De 32 leszek nemsokára, és lehet a korral jár, de jönnek ezek a gondolatok is. Na nincs azért sok időm rajta rágódni de mégis. Most megengedem magamnak a mélázást. Senki sem szeret szomorú dolgokra gondolni. A mi kultúránkban a halál, meg az öregedés, egyenesen "bűn". Az utóbbit, szinte büntetik is. De érzem, hogy egyik sem igaz.
Azzal, hogy megszülettünk kódolva van a halálunk, tehát ahogy a születésre a halálra is több súlyt kellene fektetni. De főleg arra, ami közte van. Én nem akarom zombiként egy meghatározott program szerint leélni azt a kevés időt, amit életnek hívnak. Mert ami közte van, az a lényeg: AZ ÉLET. És ha erre koncentrálnánk, akkor talán a halált is el tudnánk fogadni. Vagy legalábbis tisztelni. Meg az öregeket is.Meg a saját öregedésünket is. Mert a mi generációnk is lesz öreg, idős, és hogy ez egy méltóságteljes, hasznos, és aktív időszak(kb 2o-3o év) legyen az életünkben, ahhoz csak mi járulhatunk hozzá. Most.
És itt a szemránckrém nem sokat segít.